A díszhalak, csigák és garnélák személyesen vehetőek át üzletünkben.
Élő állatot NEM szállítunk ki!
Erős, robosztus felépítésű halak, melyek testét kemény csontpáncélok fedik, két sorba rendeződve. Feje viszonylag kihegyesedő, szája szűk. Bár egyes szakirodalmak 20 cm-t közelítő példányokról számolnak be, ez nem fedi a valóságot: e halak 12-14 cm-nél nagyobbra ritkán nőnek. Persze a páncélosharcsák körében így is nagyobb termetűnek számítanak. Mellúszójuk elülső sugara erős tüskévé módosult. Szájukat kettő pár bajuszszál szegélyezi, melyből az egyik pár inkább lefelé, a másik pár viszont antennaszerűen kimerevíthetően, inkább előrefelé mutat.
Színezetük egyszerű, szürkésbarna alapon sötétbarnán vagy feketésen tarkítottak. A has, illetve a toroktájék világos, piszkosfehér alapszínű. Jellegzetesen több és nagyobb foltot találunk az oldalvonal alatt, mint fölötte. Az úszókon is foltminta látható, és az alapszínűk egyöntetű: vagy szürkés, világos az egész, vagy teljesen besötétedik (ez a hasoldali úszókra jellemző). Ezen bélyegek alapján egy csapásra megkülönböztethető egyetlen közeli rokonától, a Megalechis picta-tól. Utóbbi fajnak ugyanis egy függőleges irányultságú sötét csík húzódik farkúszóján, és a testének mintája is jócskán eltér: nagy foltok alakítanak ki márványszerű rajzolatot.
Az ivarok könnyedén megkülönböztethetőek, hiszen a nőstények kerekebbek, erősebb és nagyobb felépítésűek, míg a hímek mellúszójának elülső sugara narancsos színt ölt és megvastagszik szaporodási időszakban.
A torokátumnak ismerjük albínó színváltozatát, mely egyre kedveltebb a kereskedelemben, e halak sárgásfehér alapszínén barna foltok látszódnak, szemük vörös. Hiába tartjuk hosszú évtizedek óta, az első albínó egyedek 2017 körül jelentek meg a kereskedelemben. Érdekesség, hogy ha egy torokátum megvakul (pl. fiatalon elveszíti mindkét szemét), szinte teljesen koromfeketévé változik a színe!
A tarka páncélosharcsa egy régi, klasszikus hal akváriumainkban, már jó száz éve ismerjük és gondozzuk. Bár még ma is előfordul szinte minden nagyobb állatkereskedés kínálatában, népszerűsége valamelyest csökkent a nála kecsesebb, kisebb vagy szebb páncélosharcsák térnyerésével. Kezdőknek is ajánlható, rendkívül könnyen tartható és jó alkalmazkodóképességű halak. A köztudatba a Hoplosternum thoracatum név ivódott be, mely 1996 óta csak szinoníma, mégis viszonylag későn kezdett új tudományos neve elterjedni. Egyébként közismert beceneve, a „torokátum” is a latin megnevezésből ered.
Szinte az egész trópusi Dél-Amerikában előfordul, a legkülönbözőbb vízminőségekhez alkalmazkodott. Járulékos béllégzése segíti őt az oxigénszegény vízben való túlélésben: a kapillárisokkal gazdagon behálózott bélfalán képes oxigént felvenni. Gyakran látni, hogy a víz felszínére úsznak, és levegőt nyelnek, így préselik át azt tápcsatornájukon. Kisebb távokat egy-egy víztest között akár még szárazföldön is képesek megtenni. Rendkívül strapabíró állatok.
Társításuk könnyű, hiszen a kisebb-közepes pontylazacokban sem tesznek kárt, így a legapróbb nano halak kivételével bármilyen kisebb méretű faj is kerülhet mellé. Robosztus felépítése, erős páncélozottsága viszont azt is lehetővé teszi, hogy nagyobb testű sügérek mellett is tarthassuk. Vegyes társas akváriumokba is kiváló választás, néhány éve, évtizede még kimondottan gyakori halnak számított a társas medencékben. Bár nem kimondottan rajhal, szeret csapatban élni, ezért ha módunkban áll, legalább 4-5 példányt vásároljunk belőlük. A növényeket nem csipkedi meg, viszont folyamatos és intenzív talajmozgatásával a kisebb, törékenyebb töveket hamar kitúrja. Érdemes mellé robosztus növényeket választani (Echinodorus, Cryptocoryne aponogetifolia, Anubias, stb.) vagy kövekkel körbevenni a töveket, esetleg cserépbe ültetni azokat.
Tágas férőhelyet igényel, 150-160 liter legalább álljon rendelkezésére. A medencébe apró szemű, finom homoktalajt töltsünk, hogy kiélvezhesse természetes turkáló életmódját. Egyúttal ez a talaj nem is sérti fel bajuszszálait, ugyanis a gyöngykavicson, zúzott kavicson tartott állatoknál rendszeresen fordul elő, hogy komoly sérüléseket szenvednek, elveszítik bajuszszálaikat, amibe bele is pusztulhatnak. Gond nélkül tarthatóak középkemény csapvízben (mint amilyen például a budapesti csapvíz), a semleges kémhatás megfelelő számukra, de kismértékű eltolódása sem jár problémával. A hőmérséklet tekintetében az ideális érték számukra a 23-26 °C, de széleskörű elterjedésük miatt jól adaptálódtak különböző élőhelyekhez, így akár erősebben fűtött (pl. diszkoszos) és akár fűtetlen szobai akváriumban is tarthatóak. Nyáron kerti tóba is kerülhetnek. Alkalmazkodóképességüket jól mutatja, hogy fogták már meg egy példányát Budapest környékén a Dunában is! (Viszont sose engedjük szabadon állatainkat, mert ez komoly ökológiai veszéllyel jár és a törvény is tiltja!)
Kedvenc eledelük az élő tubifex, emellett főeleség gyanánt kaphatnak grindált, televényférget, blackwormot, kisebb földigilisztákat, élő és fagyasztott vörös szúnyoglárvát, artémiát, különböző mixeket. Szívesen fogyasztják a száraz eledeleket is, úgy, mint a talajra süllyedő harcsatabletták, granulátumok, de a lemezes eledeleket is eszik. Érdekes látvány, ahogy hátukra fordulva akár a vízfelszínről is táplálkoznak, ha pelyhes eleséghez szoknak. Remekül beakvarizált hal, évtizedek óta tenyésztik, a kereskedelemben vadonfogott példányai jóformán nincsenek.
Tenyésztésük nem bonyolult, érdekességük, hogy habfészeképítők! A hímek nyáluk segítségével buborékokból álló fészket fújnak, melybe elhelyezik az apró, narancssárga ikrákat. A habfészek egyrészt védelmi funkciót lát el, másrészt oxigéndús közeget biztosít, ami elősegíti, hogy az ikrák ne penészedjenek meg egykönnyen. A fészket a természetben általában növények levelei alá építi, vagy ki is egészíti levelekkel, növényi törmelékkel. Akváriumban többféle stratégia is bevált a fészeképítés elősegítésére. A tenyésztők által egyik leggyakrabban alkalmazott módszer, hogy egy hungarocell darabot (kb. 20 cm-es) vágnak le, ami a víz felszínén úszik (esetleg közepét kivágják és üveget ragasztanak rá, így még könnyebb kezelni az almot), vagy, hogy egy vízben viszonylag tartós szobanövény (pl.: Diffenbachia picta) levelét helyezik el a szaporítómedence vízfelszínén.
A szaporítani kívánt halakat érdemes párban kihelyezni, a tenyésztőakvárium legyen kb. 40-50 literes. Bár tartásuknál a vízminőség nem kritikus, a szaporításnál jobban figyeljünk oda erre. A szaporítóvíz legyen lágy (pl.: esővíz), enyhén savas (kb. pH 6) és meleg, 27-28 °C-os. Mielőtt kirakjuk halainkat, tápláljuk őket bőségesen jó minőségű élő eleséggel. Egy nagyobb mértékű hidegvizes vízcsere segít beindítani az ívást (hiszen az esős évszakot imitáljuk ezzel), majd fokozatosan fűtsük fel a vizet a fenti hőmérsékletre. A hím esetenként agresszív lehet ilyenkor. Egy kis szivacsszűrővel gondoskodjunk az akvárium filtrálásáról. Nem árt, ha teszünk egy kevés tőzeget is a vízbe – ez gondoskodik a savas pH-ról és gátolja a penészgombák, infuzóriák szaporodását. Ha a habfészekből elvesszük az ikrákat, akkor mindenképp csepegtessünk a vízhez Xanthakridint penészedésgátlóként és intenzíven szellőztessünk. A kelési idő 5 nap, az elúszás további 2 napot vesz igénybe. Frissen kelt sórákkal indíthatjuk őket (peteburok ne kerüljön be), majd planktonnal, portáppal, banánféreggel is etethetünk, s néhány héten belül már a vágott tubifexet is fogyasztják. Ezt követően már nem nehéz felnevelésük. Ivarérettségüket 10-12 hónaposan érik el.
