Leírás: Hosszú ideig úgy hitték, hogy az aranyhal a Széles kárásztól (Carassius carassius) származik, amely megtalálható egész Európa szerte, Angliától Oroszországig, a Skandináv országoktól a Fekete-tengerig, de a génkutatásnak köszönhetően valószínűsíthető, hogy sokkal inkább az Ezüstkárász (Carassius gibelio) az őse. Az aranyhalat eredetileg Kínában tenyésztették ki a Jin dinasztia uralkodása idején, 265-420 között, ahol kerti tavakban tartották őket, és észrevették, hogy egy genetikai mutációnak köszönhetően megjelent a halakon a narancssárgás színezet. Az 1500-as években aztán Japánba is kerültek példányok, majd az 1600-as években Európába, később az 1800-as években pedig Amerikába. Az arany színezet mellett a vörös, és a sárga szín is természetes mutáció eredménye, manapság pedig már léteznek fehér, narancs, barna és fekete színű példányok is.A közönséges aranyhal teste hosszúkás, oldalról lapított. Színük világos narancs, fémes csillogású. Fejük széles, és rövid, farkuk villás. Számtalan szín- és formaváltozatát tenyésztették ki. A fajnak megfelelően nagy akvárium szükséges, lehetőleg nagy alapterületű medencében tartsuk őket. Akváriumukat fedjük le, mert a halak esetenként kiugorhatnak. Vizüket erősen szűrjük, és a víz legyen oxigéndús. Szigorúan tilos kis gömb akváriumban tartani őket, ahogy azt sokszor lehet látni filmekben, ugyanis ezek a halak nagyon sokat esznek, ezáltal nagyon sokat is ürítenek, és hamar felboríthatják az akvárium vízének egyensúlyát. Rendszeresen hetente cseréljük az akváriumuk vizének 20-30%-át, friss csapvízzel. A közönséges aranyhal nagyon jól bírja hidegebb vizet, de a hirtelen hőmérséklet ingadozás megölheti őket, különösen ha túl kicsi az akváriumuk. A szokásos formájú, ún. tavi aranyhalak nem valók akváriumba. Akváriumban csak a speciális, tóban nem tartható variánsokat szabad gondozni. Aranyhalas akváriumban csak aranyhalak, esetleg néhány más hidegvízi hal tartható (pl. Honshu-csík – Cobitis takenoi). Nem szabad melegvizű társas medencébe helyezni őket. Nagyon jó tisztítóhalak: az aljzatról szinte minden ehetőt összeszedegetnek, ezért az aranyhalas medencében nincs szükség más talajon turkáló halfajra.
A hím általában kisebb, teste karcsúbb, a nőstény fölülről nézve sokkal testesebb. Szaporodáskor a hímek kopoltyúfedőin és fején fehér színű kinövések jelennek meg.
A természetben kizárólag tavasszal szaporodnak. Tenyésztése akváriumban is lehetséges. Egy 100 literes medencébe tegyünk több kötegnyi hínárfélét (pl. Elodea densa), majd tegyük ki a kergetőző párt, vagy kisebb csapatot. Elősegíthetjük az ívást, ha a víz hőmérsékletet lassan lecsökkentjük 11 °C-ra, majd lassan elkezdjük fűteni a vizet, amíg az ívás be nem indul. Az ívás általában 20-23 °C között megkezdődik. Ezzel utánozni tudjuk a természetes körülményeket – amikor kitavaszodik -, ugyanis az aranyhalak csak ilyenkor párzanak. A magas protein tartalmú táplálék is elősegítheti a párzást. Az udvarlás során a hím néhány napon keresztül finoman kergeti a nőstényt. A párzás során a hím odanyomja a nőstényt a növényeknek, miközben mindkét hal egyik oldaláról a másikra forog. Ez stimulálja a nőstényt és kiengedi az ikrákat, amiket a hím megtermékenyít. Az ikrák száma általában 1000 fölötti, amik a növény leveleire ragadnak tapadós felületükkel. Mivel az aranyhalak megeszik az ikrákat, ezért a szülőket távolítsuk el a medencéből. Az ikrák 4-7 nap múlva kelnek ki, ami hőmérsékletfüggő. A kis halak könnyen indíthatók sórákkal, vagy ciklopsszal, esetleg száraz eleséggel. Az ivadékok az első időben sötétbarna, vagy fekete színűek, hogy jobban elrejtőzhessenek, és csak néhány hónap múlva kezdenek kiszínesedni.
